Őrületes erőforrásokat fektetnek a csapatok az elkapósoruk megerősítésére és mi sem maradtunk ki ebből a trendből, eredmény azonban sajnos eddig nem nagyon van. Vajon láthatunk javulást idén?

Óriási elvárásokkal érkezett meg Kenny Golladay, azonban alig lépte át az 500 yardos határt, touchdownt pedig nem szerzett, amire korábban még nem volt példa. Lényeges javulásra van tőle szükség, hiszen első számú célpontnak hoztuk. Egyelőre nem tudom hogyan fog feküdni neki Brian Daboll rendszere, hiszen a hírek szerint elsősorban az elkapás utáni yardokra fogunk építeni, de biztosan lesz arra alkalma, hogy „megnyújtsa” a pályát.

Elsősorban Kadarius Toney lehet az új szisztéma nyertese, akiről sok dolgot pletykáltak az offseason során, de szerencsére nincs gond a mentalitásával. Irreális módon képes az irányváltoztatásra, bármelyik védőt seggre tudja ültetni. A legfontosabb, hogy végre egészséges maradjon, hiszen az oldalvonal mellől ő sem tud segíteni.

Újabb egy évre megtartottuk Sterling Shepardot, aki sajnos megmaradt örök ígéretnek. Egyszer sem tudott nagyot robbantani, de a 6-800 yard mindig benne van, a tapasztalata pedig az öltözőben is sokat érhet. A tavalyi szezon végén achilles-ín szakadást szenvedett, de úgy néz ki felépül az edzőtáborra.

Az ő utódja lehet Wan’Dale Robinson, aki a draft második körében érkezett, igaz várhattunk volna vele egy, de leginkább két kört. A testalkatához képest meglepően szívós, ráadásul klasszikus futóként is alkalmazták őt az egyetemen és nem lenne meglepő, ha már az első hetekben megpróbálnánk bevonni a játékba.

Ellenben folyamatosan esik Darius Slayton megítélése, aki újoncként volt a legveszélyesebb és több újságíró is lehetséges trade alapként kezeli a helyzetét. Ez talán túlzó, hiszen látva a csapattársai sorozatos sérüléseit kissé valószínűtlen, hogy végig 4-5. számú célpont maradjon, de az tény, hogy nincs értelme őt a depth chart alján tartani, oda inkább olyan WR kell, aki special teamerként is bevethető.

Returnerként Richie James és C.J. Board a két jelölt és nagy upgrade kell a játék ezen elemében, hiszen így hirtelen nem is emlékszem mikor volt visszahordásból szerzett touchdownunk. Az utolsó roster hely valamelyikéért fog küzdeni Robert Foster, David Sills és Alex Bachman, nekik szerintem még reális esélyük lehet arra, hogy megcsípjék a depth chart végét. Meglepődnék, ha ez összejönne valakinek a Keelan Doss, Austin Proehl, Travis Toivonen hármasból valakinek, rájuk inkább camp body-ként tekintek.

Komoly talán övezi az elkapóink valódi erejét, ami óriási csalódás, hiszen sem a dollármilliókat sem a draft pickeket nem sajnáltuk értük. Mint sok más poszton, így itt is az a kérdés, hogy az előző rendszer miatt szerepeltek gyengén vagy inkább az egyén felelőssége a nagyobb? Ugyan még mindig jó játékosnak tartom, de kicsit úgy tűnik, hogy az előző vezetés túlértékelte Kenny Golladay képességeit, akire jelenleg nem tudok első számú célpontként tekinteni. Egyelőre Kadarius Toney is kérdőjelnek számít, nála a konzisztencia és a visszatérő sérülések lehetnek a lehúzó tényezők. Mindent tudunk már Sterling Shepardról, akiről szerintem nyugodtan kijelenthető, hogy jobb pályafutást érdemelt volna. Egyelőre szkeptikus vagyok Wan’Dale Robinson játékával kapcsolatban, de ő még újonc, értük pedig rajongani kell. Nem ördögtől való gondolat azt írni, hogy javulást várok tavalyhoz képest, azonban elképzelhetőnek tartom, hogy egy év múlva már számos új névvel találkozunk ezen a poszton.